2. fejezet - Meglepetések

- A London Academy of Music igazgató helyettese vagyok – mondta Mr. Hornby. – Bizonyára már kézhez kapta a felvételijével kapcsolatos levelünket.
- Igen, valóban. Tegnapelőtt már olvastam – húztam el a szám. – Ha jól értelmeztem, elutasították a jelentkezésemet.
- Nos, khm… Valóban ezt írtuk. Azonban tegnap változott egy kicsit a helyzet. Az egyik diák visszautasította a felvételt, mert a szülei mégsem engedik zenei pályára. Így tehát megnéztem, hogy ki volt az, aki épp lecsúszott a felvételről, és ez Ön volt, Miss O’Connor. Tehát a kérdésem, hogy elfogadja-e a felvételt.
Először megszólalni sem bírtam. Csak álltam ott, földbegyökerezett lábakkal és nem tudtam kinyögni. Mondd már ki, hogy IGEN! Mondd már, gyerünk!
- Igen, természetesen elfogadom – nyögtem ki nagy nehezen, majd kiengedtem az eddig visszatartott levegőt. – Köszönöm, uram a lehetőséget, és hogy értesített!
- Jól van! Akkor még ma postára adom a levelét. Abban benne lesz minden, amit tudnia kell. A beiratkozás majd csak augusztus végén lesz. Addig is, viszonthallásra!
- Köszönöm szépen. Viszonthallásra – válaszoltam, majd visszatettem a telefont a helyére.

Még mindig döbbenten ácsorogtam, egyszerűen nem tudtam felfogni az imént lezajlott beszélgetést. Édesanyám hangja rángatott ki gondolataimból.
- Na, mi történt? Mit mondtak?
Mit is? Úristen…

- Felvettek – suttogtam, majd amint kimondtam, rádöbbentem, hogy nem csak álmodtam, és valóban megtörtént. Visítva vetettem magam anyu nyakába. – Felvettek! Sikerült!
Vidámságom átragadt anyára is és olyanok voltunk, mint a gyerekek, ugráltunk és sikongattunk a nappali közepén. A hangzavarra apa és Nicole is lejöttek, mert nem tudták elképzelni, mi bajunk lehet.
- Lányok, jól vagytok? – kérdezte apa kissé riadtan. Nem szoktunk így viselkedni, főleg anyával nem.
- Beth-t felvették – Csak ennyit mondott.
- Igen! Most hívtak az akadémiáról, hogy egy hely megüresedett, és ha elfogadom, akkor mehetek – mondtam még mindig fülig érő szájjal. Erre apa és Nicky is megöleltek és gratuláltak.
- Na lányok! Akkor öltözzetek. Elmegyünk, és ezt megünnepeljük. Beth, ha akarod hívd fel Krist és Kyrát is. Fél óra múlva legyenek itt, ha jönni akarnak – azzal anyával felment az emeletre készülődni.

Gyorsan írtam egy sms-t, majd Krisnek és Kyrának is elküldtem.

Szia! Van egy jó hírem! :) Fél óra múlva legyél itt, és megtudod. Ja, és vegyél fel valami csinosat! :)

Utána felmentem a szobámba, hogy én is összekészüljek. Megfésülködtem, kivasaltam a hajam, fogat mostam, majd elmerültem a szekrényem tartalmában. Nagy nehezen kiválasztottam egy fehér nadrágot, hozzá egy sötétkék, combközépig érő tunikát és egy színben passzoló kék topánkát. Épp felöltöztem, mikor hallottam, hogy csengetnek.
- Majd én nyitom – kiáltottam be anyáéknak, majd leviharzottam a földszintre, hogy beengedjem Kyrát, aki egyből letámadott, hogy mi az a nagy hír, és mégis miért kellett kiöltöznie. Már épp válaszoltam volna, mikor Kris is megérkezett. Láttam rajta is, hogy nagyon kíváncsi. Legalább elég lesz csak egyszer elmondanom – gondoltam magamban, majd hozzá is kezdtem.
- Szóval, az a helyzet, hogy ma kaptam egy telefont.
- Kitől? – vágott közbe Kyra.
- Elmondanám, ha nem szakítanál félbe – nevettem barátnőmre. – Szóval, a zeneakadémiáról hívtak, hogy valaki visszamondta és helyette felvesznek engem!
Kyra visítva vetette magát a nyakamba, amit Kris elnéző mosollyal nézett végig. Amikor barátnőm kitombolta magát, az emberem is gratulált, majd adott egy hosszú csókot.
- Na és miért is kellett kiöltöznünk? – érdeklődött Kris. Ekkor tüzetesebben is végigmértem; fekete zakó volt rajta fekete farmerral, és fehér pólóval. Nagyon vadítóan nézett ki.
- Elmegyünk ünnepelni. Apa mondta, hogy hívhatlak titeket is – mosolyogtam rájuk.
Ekkor leértek a többiek is. Két kocsival mentünk, mert hatan nem fértünk volna egy egyben. Apáék mentek elől, és mutatták az utat, mivel mi nem tudtuk, hogy mégis hova is megyünk. Húsz perc autózás után megálltunk az Autumn Oak nevű hangulatos kis étterem előtt, ami mellesleg az egyik kedvenc vendéglőm volt.

Az idő gyorsan repült, hat óra körül jöttünk ki az étteremből. Mivel szombat este volt, megkértem apát, hadd aludjak Krisnél, és ő vonakodva bár, de beleegyezett.
Bár már tizenkilenc voltam, az volt az egyezségünk, hogy az érettségi előtt mindig elkéredzkedek, bárhova is szeretnék menni. Már úgyis csak egy hónap van hátra a vizsgáig.
Utána már úgyis a magad ura leszel, és nem lesz szükséged a szüleid állandó nyaggatására – mondta apa még pár hónapja.
Többek között ez is egy feltétele volt, hogy beleegyezzenek a felvételimbe. Eddig nem is nagyon mentem el sehova, de most nagyon akartam.

Bár jogos lenne a kérdés, hogy miért csak most került sor erre a lépésre, nem érzem cikinek, hogy nem siettük el a dolgot. Kris bármeddig hajlandó volt várni értem, és én nem éreztem, hogy felkészült lennék. A mai este azonban – más!
Merőben új és szokatlan dolgok várnak rám és hogyan tudnám emlékezetessé tenni új életem első napját, ha Kris jövő évtől nem lesz mellettem. Azt akarom, hogy részese legyen. A boldogságomnak, mindenemnek.

Kris is megdöbbent, amikor rámenősségemet érzékelte, hisz eddig még soha nem aludtam nála. Legalábbis a szüleim tudtával nem. Alkalomadtán töltöttünk együtt éjszakákat, és egyszer Kris belopózott az ablakomon, de ez volt minden. Mindössze ennyi volt köztünk a testi kontaktus, a csókokat leszámítva persze. Ilyenkor feküdtünk egymás mellett, egymást ölelésünkbe vonva, egymás szívverését hallgatva…
… De a mai nap más! Ma érzem, meg fog történni, meg kell történnie! Akarok neki valamit adni, mielőtt itt hagyom a várost. Valamit, amit nem lehet tárgyakkal helyettesíteni. És már nem akarok az érettségi bankettig várni.

Mikor hazaértünk, nem volt náluk senki. A szülei valami jótékonysági esten vettek részt, az ikrekre a nagyszülők vigyáztak. Közös megegyezés alapján birtokba vettem a fürdőszobát, s néhány perc múlva már a forró vízsugár alatt álltam. Épp a hajamat samponoztam, mikor édesen elmosolyodtam az ígéretes éjszaka elővetített képeire. Ekkor – mintegy váratlanul ördögi gondolataimra – valaki átölelt hátulról.
- Nem szóltál, hogy segítsek hajat mosni – szólt egy mély bariton a hátam mögül.
Elmosolyodtam, de hirtelen valami ismeretlen félelem fogott el – azt hittem, még van pár percem, mielőtt elindulok egy visszavonhatatlan dolog felé!
Továbbra is háttal Krisnek, higgadtságom álcáját megőrizve válaszoltam.
- Ööh… Tudod, a hajmosás eddig is kitűnően ment nélküled, gondoltam ezúttal is megbirkózok vele.
- Igen ám, de ha az ember belép a fürdőszobájába, és egy ilyen meglepően gyönyörű, meztelen nőt talál ott, az némi következményekkel szokott járni! – mondta Kris továbbra is ingerlően mély hangján.
- Mi lenne az a következmény? – fordultam felé ártatlan arcot vágva.
Ekkor tűnt fel, hogy Kris is teljesen ruhátlan és épp felém tart. Kissé belepirultam a látványba, de álltam a tekintetét. Belépett mellém a zuhanykabinba, majd oldalamon végigsimítva magának háttal fordított. Nyomott egy kis tusfürdőt a tenyerébe, és elkezdte beszappanozni a hátam. Minden egyes érintésétől kellemes borzongás futott rajtam végig, és egyre többet akartam. Keze lesiklott a fenekemre, amit jóleső sóhajjal jutalmaztam, miközben a forró vízsugár is egyre csak ingerelte érzékeny bőrömet.
Felé fordultam, és izzó vágyat láttam táncolni a szemében. Tehát már ő is ugyanannyira szeretné, mint én – állapítottam meg magamban, majd – mivel már én sem bírtam magammal, – átkaroltam a nyakát és hosszú csókot nyomtam a szájára. Nyelvünk forró táncot járt, kezünkkel egymás testét simogattuk.
- Szeretlek – lehelte nyakamba, amibe ismét beleborzongtam.
- Én is szeretlek – válaszoltam neki, elhaló hangon.

Hullámokban tört testemre a vágy és láttam, hogy Kris szeme is elhomályosult. Innen már nem volt visszaút. Kicsit megijedtem saját merészségemtől, egy pillanatra kijózanodtam, de már eszem ágában sem volt visszakozni.
Kris a csípőmnél fogva megemelt, és én átkulcsoltam lábammal a derekát. Nem törődve azzal, hogy mindketten csurom vizesek vagyunk, megindult velem a hálószobájába, majd letett az ágyra. Kissé hátrébb lépett, majd úgy mért végig, mintha először látna. És valahol tényleg így volt, most látott először teljes valómban. Ebbe a pillantásba teljesen belepirultam.
Kinyújtottam felé kezem, mire ő két lépéssel mellettem termett. Végigsimított oldalamon, hasamon, majd egyre feljebb haladt, míg el nem érte melleimet. Újabb sóhajok hagyták el ajkaimat, miközben ő elkezdte csókolgatni a nyakamat.
Óvatosan fölém kerekedett, és lábaim között megéreztem forró férfiasságát. Láthatta az ijedtséget a szemeimben, mert halkan megszólalt.
- Ne aggódj, vigyázok rád – suttogta, mire bólintottam egyet és megcsókoltam. Félresöpörte arcomra tapadó nedves tincseimet, mélyen a szemeimbe nézett, majd óvatosan, mégis határozottan belém hatolt.

Vártam a fájdalmat, de inkább csak szokatlan volt az érzés. Pár pillanatig mozdulatlanul fürkészte arcomat, majd lassan elkezdett bennem mozogni.
Eleinte kissé feszült voltam, de Kris elsuttogott bókjai, óvatos érintései és csókjai kellően ellazítottak, és én is átvettem az általa diktált ritmust és tempót.
Kicsit megemeltem a csípőm, hogy még jobban magamba tudjam fogadni, majd lábaimmal átfogtam derekát. Ujjaimmal beletúrtam félig még nedves tincseibe, majd ugyanezzel a mozdulattal közelebb húztam magamhoz, hogy megcsókolhassam.
Mellkasom egyre jobban hullámzott, ahogy fokoztuk a tempót, és egyre közelebb repítettük egymást a beteljesedés felé. Sóhajaim is egyre hangosabbak lettek, már-már sikongattam, és akkor olyat éreztem, amit addig még soha. Hirtelen őrült forróság csapott át rajtam, ha lehet még nagyobb, mint ami eddig perzselte testemet. Lehunytam szemem, mire Kris rám szólt.
- Ne! Nyisd ki a szemed, kérlek! – A hangja elég rekedt volt.
Ráemeltem még mindig homályos tekintetemet, majd elmosolyodtam, mert hangos nyögéseiből arra következtettem, hogy már ő sem bírja sokáig. Hirtelen nagy levegőt vett, minden izma megfeszült és elködösült szemekkel nézett rám. Abban a gyönyörű pillanatban mintha megállt volna az idő.

Hát, ezen is átestem. És örülök, hogy azzal az emberrel, akit ennyire nagyon szeretek, és aki viszontszeret engem. Kris rövid csókokat adott a számra, s még sokáig feküdtünk egymáson, mikor végül le akart rólam gurulni, de én nem engedtem. Karjaimmal átkulcsoltam és úgy szorítottam, mint egy fuldokló a mentőövet. Egy cseppet sem éreztem, hogy nyomna és a lelkem is annyira tele volt a kavargó érzelmeimmel, hogy nem tudtam volna elviselni, ha akár csak egy centivel is távolabb kerül tőlem.
- Szeretlek! – suttogtuk szinte egyszerre.
Már késő éjjel volt, mikor egymás karjában végül elaludtunk.

Reggel arra az érzésre ébredtem, hogy figyelnek. Kinyitottam a szemem, és Kris zöldes barna íriszeivel találtam magam szemben. Hirtelen megrohantak az éjszaka képei, mire – bár belepirultam, de – elmosolyodtam.
- Szép jó reggelt! – mondta Kris, miközben egy csókot nyomott a homlokomra. – Hogy aludtál? – nézett rám csibészesen.
- Kifejezetten jól – kacsintottam rá.