1. fejezet - Miért nem?

Még mindig meredten néztem a levélre. Egy könnycsepp kigördült a szememből, rá a lapra. Nem akartam elhinni, amit láttam. Már a boríték vékonysága is gyanús volt, de akkor még nem foglalkoztam vele.

Tisztelt Miss O’Connor!

Túljelentkezés miatt, sajnos nem áll módunkban felvenni Önt a London Academy of Musicba. Ha újra meg szeretné próbálni a felvételit, a keresztféléves oktatásra október 15-ig lehet leadni a jelentkezést.

Üdvözlettel:
Eric Hornby
Igazgató helyettes

Ezt nem hiszem el! Nem sikerült! Elutasítottak! – ilyen és ehhez hasonló gondolatok visszhangoztak a fejemben, miközben sírva borultam a párnámra. Könnyeim teljesen eláztatták a huzatot és én csak zokogtam, teljesen elkeseredve. Percekbe telt, mire úgy ahogy megnyugodtam.
Kimentem a fürdőbe, megmostam az arcom egy kis hideg vízzel, majd higgadtan is átgondoltam a dolgokat.
- Nyugodj meg, Beth! Ez még nem a világvége. Van más zeneiskola is, nem csak ez! – mire ideértem a gondolataimban, újra könnybe lábadt a szemem, de most nem engedtem magam elgyengülni. Mindig is erős voltam, nem halok bele abba, hogy nem vettek fel.

Ekkor meghallottam, hogy csengettek. Nem tudtam ki lehet az, de most nem is nagyon érdekelt, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem hallottam, hogy nyílik a szobám ajtaja. Odafordultam, és láttam, hogy legjobb barátnőm, Kyra lép be rajta, arcán sugárzó mosollyal. De ez a mosoly is csak addig tartott, míg meg nem látta vörös, kisírt szemeimet.
- Ohh.. Nem vettek fel? – kérdezte szinte suttogva. Egyből rájött, hogy mi lehet a bajom.
Én csak az ágyon fekvő levél felé böktem a fejemmel. Felvette és olvasás közben egyre szomorúbb lett a szeme.
- Jajj Beth, annyira sajnálom! – jött oda hozzám és megölelt. – Pedig te annyira jó vagy! Ha ők ezt nem vették észre, akkor meg sem érdemlik, hogy az ő iskolájukba járj!
- Köszönöm Kyra! Igazi barát vagy! – És tényleg, sokat jelentett, hogy most ott volt nekem.
- Na gyere, lemegyünk és csinálok neked egy kis teát. Az most jót fog tenni – villantott meg egy mosolyt és elkezdett kifelé húzni a szobámból.
- Jól van, menjünk – mosolyogtam rá halványan én is, és elindultam utána.

Miután Kyra elment, felmentem a szobámba és nekiálltam a házi feladatoknak. Attól mert ez nem sikerült, az élet nem állt meg, és a suliban ugyanúgy kell majd felelnem, mint eddig. Pár óra alatt mindennel végeztem.
Öt óra körül lementem a konyhába, hogy főzzek valami vacsorát a családnak, mire anyáék hazaérnek. Spagettit főztem, és pont akkor lettem vele kész, mikor hallottam, hogy apa kocsija beáll a garázsba. Mire megterítettem, már bent is voltak a házban.
- Sziasztok lányok! Ó, de jó illata van itt valaminek! – jött be apa a konyhába. – Mit főztél Kiscsibém?
- Szia apa! – adtam neki egy puszit. – Spagetti. Jó lesz?
- Tökéletes! Nah, de előbb hadd hallom! Felvettek?
- Nem sikerült – néztem szomorúan apára, aki erre megölelt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Ne aggódj szívem! Attól, mert ők ott Londonban nem ismernek el, nekem akkor is te vagy a legtehetségesebb hegedűs a világon.
- Köszönöm apa! De ne is beszéljünk erről többet, nem akarok rá gondolni.
- Legyen, ahogy szeretnéd – kacsintott rám, majd kivonult az étkezőbe.

A vacsora mindenkinek nagyon ízlett. Nicole átvállalta a mosogatást, úgyhogy evés után rögtön felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom. Láttam, hogy Kris is fent van, úgyhogy rá is irtam.

ViolinGirl üzenete: Szia szívem!
Kris üzenete: Szia bébi! Nah, mi volt, mesélj!
ViolinGirl üzenete: Ahh, ne is kérdezd.. Elutasítottak :’(
Kris üzenete: Ohh, sajnálom. Hmm, akkor holnap kapsz majd tőlem valami szépet kárpótlásul! ;)
ViolinGirl üzenete: Igen, mit?
Kris üzenete: A-a, az meglepetés :) Még nem akartam odaadni, de... ;)
ViolinGirl üzenete: Jól van, már várom! Akkor majd holnap találkozunk. Én most azt hiszem, lefekszek aludni. Csak felnéztem, egy kicsit, hogy fent vagy-e.
Kris üzenete: Jól van bébi, aludj jól! Csók!
ViolinGirl üzenete: Jó éjt Kris! Puszi

Kikapcsoltam a gépet, gyorsan elmentem lezuhanyozni, belebújtam a rózsaszín pizsamámba és korán lefeküdtem aludni. Nem akartam többet ebből a napból. Tíz perc forgolódás után végre sikerült mély, álomtalan álomba zuhannom.

Reggel napsütésre ébredtem. Ránéztem a telefonomra, és láttam, hogy még öt percet aludhattam volna.
„De legalább ma péntek van, és holnap tovább alhatok” – gondoltam magamban, majd lassan kimásztam az ágyamból és a fürdő felé vettem az irányt. Gyorsan lezuhanyoztam, és megmostam a hajam. Amíg száradtam, törölközőben visszamentem a szobámba és kiválasztottam a szekrényemből egy fekete szűkszárú farmert, egy zöld mintás pólót és egy fekete topánkát. Felöltöztem, majd visszatértem a fürdőbe, hogy megszárítsam a hajam. Ma nem vasaltam ki, hagytam, hogy loknikban hulljon a vállamra.
A konyhában találkoztam apával és Nicole-lal.
- Szia apa! Te még itthon vagy? – kérdeztem meglepődve, miközben kitöltöttem mindenkinek egy pohár narancslevet.
- Igen, ma csak délre kell bemennem, mert akkor kezdődik a tárgyalás – nézett rám mosolyogva.
- De jó egyeseknek – szólt közbe Nicole.
- Ne panaszkodj. Ha nem mennél be, akkor nem láthatnád…
- Beth! Fogd be! – szakította félbe mondanivalómat húgom.
- Kit is akarsz látni? – nézett rá apa vigyorogva.
- Senkit. Csak Suze-t – válaszolt Nicky, miközben csúnyán nézett rám. Suze a legjobb barátnője volt.
- Értem. Hát, akkor lassan indulnotok kéne – nézett rá órájára –, ha nem akarod lekésni Suze-t – kacsintott egyet, mire Nicole fülig pirult.
- Igazad van. Gyere Nicky, menjünk.

Kris megint a suli előtt várt, de láttam rajta, hogy kicsit izgatott valami miatt. Odaléptem mellé és megcsókoltam.
- Szia Kris!
- Szia Édes! – mosolygott rám – Tegnap ígértem neked valamit – mondta sejtelmesen.
Kíváncsiságtól tágra nyílt szemekkel néztem rá, mire ő elnevette magát, és előrenyújtotta zárt tenyereit.
- Nah, melyiket választod? – kérdezte huncutul.
- Öö. Legyen a bal. – Mintha az kicsit nagyobbnak tűnt volna. És valóban a bal kezében volt az ajándékom. Amint megláttam örömkönnyek gyűltek a szemembe a meghatottságtól.
- Na, tetszik? – kérdezte úgy, mint egy kisgyerek.
- Imádom. Tedd fel, kérlek! – kértem, majd megfordultam, hogy a nyakamba akaszthassa a vékony kis ezüstláncot, amin egy hegedű medál lógott. Egyszerűen imádtam. A medált is, és Krist is, amiért ilyen figyelmes volt. Néha eltűnődtem rajta, hogy a többi focista miért nem tud ilyen normális és emberi lenni.

Aznap sem történt semmi érdekfeszítő az órákon. Angolra Kyrával együtt jártunk, és egész órán levelezgettünk, és tervezgettük a nyarat, ami már a nyakunkon volt. Együtt el akartunk menni Spanyolországba egy hétre az érettségi után, csak mi ketten csajok. Erre gyűjtöttünk már öt éve.
Az ebédszünet felmentem a zenetanáromhoz, Miss Dewsterhöz, hogy elmondjam neki, sajnos nem sikerült bekerülni. Megnyugtatott, hogy ne bánkódjak ezen, hiszen oda nagyon nehéz bejutni, és attól még lehetek jó zenész, hogy a helyi egyetemre fogok járni.
Hát igen, azért ebben is van valami jó. Legalább a családomtól és Kristől nem kell elszakadnom.
Ebéd után már csak két órám volt, ami gyorsan eltelt. Órák után kimentem kicsit a pályára, mert minden pénteken megnézem kicsit Kris edzését. Annyira nem rajongok a footballért, de ha ő eljön a koncertjeimre, annyit én is megtehetek érte, hogy péntekenként megnézem az edzéseit és elmegyek a meccsekre.

Háromra már otthon voltam és élveztem, a semmittevést. Estére megbeszéltünk Krissel egy randit, de addig még volt öt teljes órám. Azt mondta, elvisz moziba, mert kijött valami új vámpíros film. Hát, nekem nem épp a kedvenceim, de legfeljebb majd hozzábújok, ha nem tetszik, amit a vásznon látok.
Felmentem a szobámba, és elővettem a hegedűmet és a kottákat. Elkezdtem játszani az Ave Mariat, az mindig megnyugtat. Egy órán keresztül játszottam a különböző darabokat, amikor úgy gondoltam, hogy mára elég lesz.
Leültem az ágyamra, ölembe vettem a laptopom, de miután láttam, hogy senki érdemleges nincs fent msn-en, ki is kapcsoltam a gépet. Végigdőltem a párnákon és elkezdtem olvasni egy épp a kezem ügyébe akadó könyvet. Észre sem vettem és elnyomott az álom.

Este hétkor arra ébredtem, hogy csörög a mobilom. Úristen, elaludtam! Ránéztem a kijelzőre és láttam, hogy Kyra hív.
- Szia Kyra! – szóltam bele.
- Szia! Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved holnap elmenni vásárolgatni. Tarthatnánk egy amolyan csajos napot.
- Jó ötlet, benne vagyok. Reggel értem jössz?
- Persze, kilencre ott leszek. Szia!
- Rendben, szia! – nyomtam ki a telefont.

Nos, van háromnegyed órám elkészülni. Gyorsan lezuhanyoztam, gondosan összekötöttem a hajam, megmostam a fogam, és elkezdtem a szekrényemben valami ruha után kutatni. Végül egy barna miniszoknyára és egy fehér felsőre esett a választásom.
Mire elkészültem, már csak öt perc volt nyolcig. Lementem a nappaliba, hogy szóljak anyának, hogy moziba megyünk Krisszel.
- Jól van szívem, csak időben gyertek haza.
- Igen, anya – húztam el a számat. Még jó, hogy már tizenkilenc éves vagyok.
Ekkor hallottam, hogy egy autó megállt a ház előtt, és fél percen belül csöngettek. Kimentem Krishez és a nyakába vetettem magam.

Az este remekül telt, a film sem volt olyan borzalmas, mint amilyenre számítottam. Éjfélre már ágyban voltam.

Másnap, ígéretemhez híven elmentem Kyrával vásárolni. Elmentünk a közeli plázába, és felkészítettük a ruhatárunkat a spanyol útra. Vettünk új bikiniket, szexis ruhákat és kiegészítőket.

És akkor eljött az a délután, amikor azt hittem csak álmodok.
Két óra körül lehetett, amikor megcsörrent a telefon a nappaliban. Anya vette fel, majd felkiabált nekem, hogy engem keresnek. Lementem, és kíváncsian kérdeztem anyától, hogy ki az. Ő csak rám vigyorgott és a kezembe nyomta a kagylót.
- Tessék?
- Miss O’Connor? Jó napot kívánok! Eric Hornby vagyok.
- Üdvözlöm, miben segíthetek? – Valahogy olyan ismerős volt a neve.
- A London Academy of Music igazgató helyettese vagyok…