Prológus

Reggel fáradtan ébredtem. Homályosan pislogtam a telefonom kijelzőjére, de amint rájöttem milyen nap is van, azonnal kiment minden álom a szememből. Hiszen, ma minden megváltozhat. Mire hazaérek az iskolából, minden kiderül. Ugyanis ma érkezik meg az a bizonyos levél, mely közli, hogy felvettek-e a zeneakadémiára, vagy nem.

Egy hónapig kellett könyörögnöm a szüleimnek, hogy felvételizhessek. Tudták, hogy nagyon jól hegedülök, és van esélyem bekerülni, de nem akartak elengedni. A sulival nem lett volna semmi bajuk, csak a helyével; tudniillik elég messzire van tőlünk, legalább öt óra autóút. De én vállalnék bármit, csak vennének fel.

Ekkor eszembe jutott Kris, akivel lassan két éve, hogy összejöttünk. Ő nem örült túlzottan, hogy az ország másik felébe készülök. Sokszor összevesztünk emiatt, de végül megértette és elfogadta, hogy ez nagy lehetőség számomra. Megígértem neki, hogy minden hétvégén hazajövök majd, péntek estére már itthon is leszek. Hétköznaponként pedig minden nap beszélünk.

Ő egy helyi egyetemre készül, ahova teljes sportösztöndíjat kapott, mivel ő az iskolai csapat irányítója, és nagyon ígéretes sportoló. Kicsit bűntudatom volt miatta, hogy itt hagyom, de tudtam, hogy ez lehet életem lehetősége.

Aztán eszembe jutott, hogy még semmi sem biztos. Az sem, hogy egyáltalán bekerülök.

Gyorsan kiugrottam az ágyból, és első utam a fürdőszobába vezetett. A látványra elhúztam a számat. Vörös hajam kócosan meredezett a szélrózsa minden irányába, a szemem alatti karikák pedig tanúsították, hogy megint sokáig gyakoroltam és keveset aludtam. Gyorsan megfésülködtem, egy kis alapozóval eltüntettem a karikákat, halványan kisminkeltem magam, és lementem reggelizni. Anyáék már nem voltak otthon, húgom az asztalnál ült és müzlit evett. Csatlakoztam hozzá, majd miután végeztünk, elindultunk suliba.

Az én kocsimmal mentünk, amit még tavaly kaptam a tizennyolcadik szülinapomra. Egy gyönyörű, világoskék VW Beetle cabrio. Tíz perc alatt megérkeztünk a Newcastle High School-ba, ahol Nicole elköszönt tőlem, és elindult a barátai felé, akik hangosan kiabáltak neki. Én tovább indultam a bejárathoz, ahol Kris már várt rám.

- Helló bébi! Mizújs, mi ez a vigyor? – kérdezte és megcsókolt.

- Szia! Tudod, ma kapom meg a levelem, hogy felvettek-e a London Academy of Music-ba.

- Ja igen, a zenesuli. – Ő csak így emlegette. Láttam rajta, hogy elkomorult a hírtől, de nem mondott semmit.

- Gyere, menjünk órára – fogott kézen, és elkezdett húzni a matekterem felé.

Egész nap izgatott voltam, órákon alig figyeltem. Kris elnéző mosollyal figyelte, amikor az utolsó óráról kicsengetve szélsebesen felpattantam, nyomtam egy gyors csókot a szájára és már mentem is a kocsim felé. Nem kellett sokat várnom és már Nicole is mellettem volt. A kocsiban elmesélte milyen napja volt, és hogy megint találkozott Vele. Sose mondja meg, ki is az a srác, de mindig meghallgatom, amikor róla mesél.

Amikor hazaértünk, megnéztem a postaládát. Tele volt reklámújságokkal és levelekkel. Mindent leraktam a nappaliban a dohányzóasztalra, és kikerestem azt az egyet, amelyik csak nekem szólt.

Felsiettem a szobámba, majd levetettem magam az ágyra, és csak bámultam a borítékot. A sarokban ott volt az iskola címere, alatta az én nevem. Csak bűvöltem a szemeimmel, hátha így beleszuggerálhatom azt, amit szeretnék.

Becsuktam a szememet. Remegő kezekkel nyitottam ki a borítékot és csigalassúsággal hajtogattam szét a papírt. Mikor hirtelen ránéztem, egy pillanatra elsápadtam, majd könnyek gyűltek a szemembe.