3. fejezet - Egy hónap

Még egy kicsit lustálkodtunk az ágyban, összebújva, egymás szívverését hallgatva. Az jutott eszemben, hogy olyanok vagyunk, mint egy húszéves házaspár. Jót derültem ezen a gondolatomon.

Kicsit később lementünk reggelizni, és a konyhában összefutottunk Kris testvéreivel, akiket már hazahoztak a nagyszülők.
- Szia Beth! – köszöntek az ikrek. Camille és Charles két tündéri, szőke kis ötéves volt. Egyszerűen imádtam őket; néha Krisszel mi vigyáztunk rájuk, amikor a szülei elutaztak.
- Szervusztok, rosszcsontok – mosolyogtam rájuk. – Mit alkottok?
- Festünk – újságolta Charlie, könyékig festékesen.
- Én lefestem a házat, Charlie pedig a családot – közölte Camie és húzott még egy ecsetvonást a lapjára, kéményként.
- Oh, nagyon ügyesek vagytok, igaz Kris?
- Úgy bizony, a két kis Picasso – kacsintott rájuk, majd összeborzolta szőke tincseiket, amiken a gyerekek hangosan kacagtak.

Reggeli után Krisszel kimentünk a kertbe kicsit sétálni, majd délre hazavitt, mert nálunk a vasárnapi családi ebéd szent és sérthetetlen.

Terveim szerint ez a vasárnap délután volt az utolsó, amit lustálkodással tölthettem, és ezt ki is használtam. Mivel sütött a nap, ebéd után kimentem a kertbe egy könyvvel és az iPodommal, majd leheveredve egy plédre majdnem sötétedésig olvastam.
Vacsora után lefürödtem, belebújtam a pizsamámba, majd ölembe kaptam a laptopom. Kyra fent volt msn-en, és amint bejelentkeztem, már rám is írt.

Kyra ^^ üzenete:
Most pedig szépen mindent el fogsz mesélni!

ViolinGirl in Love üzenete:
Neked is szia! :D
Mire vagy kíváncsi? :$

Kyra ^^ üzenete:
Ne húzz fel xD

ViolinGirl in Love üzenete:
Hát… izé… szóval… hát tudod :D

Kyra ^^ üzenete:
Váá, annyira tudtam :) Már épp itt volt az ideje…
Amúgy imádom, amikor ennyire értelmesen fogalmazol :D

ViolinGirl in Love üzenete:
Jól van na… Nem akartuk elsietni. És én örülök, hogy vártunk. No, meg annak is, hogy végre megtettük *vigyorog*

Kyra ^^ üzenete:
Akkor ezek szerint elég jó éjszakátok volt…

ViolinGirl in Love üzenete:
De még milyen jó ^^

Kyra ^^ üzenete:
Holnap majd élménybeszámolsz! Igaz?
Most viszont mennem kell, mert még hajat kell mosnom.
Légy jó, szép álmokat! :)

ViolinGirl in Love üzenete:
Oké, oké… :)
Jó éjt! Puszi <3

Miután Kyra lelépett, még gyorsan megnéztem az e-mailjeimet, majd én is kikapcsoltam a gépet. Arra gondoltam, hogy holnaptól tényleg el kell kezdenem tanulni, mert már nincs sok hátra az évvégéig.
Gyorsan félresöpörtem ezt a zavaró gondolatot, és elmémbe bekúsztak az előző éjszaka képei. Ajkaimon bujkáló mosollyal aludtam el, és nem egy mozzanatot sikerült újraélnem.

Másnap angolon Kyra részletesebben is kifaggatott a szombat estémről.
Tudtam, hogy ő már pár éve egy vad bulin átesett a „szűzkeresztségen”, de azóta nem nagyon gyakorolta a lepedőakrobatikát. Amikor rákérdeztem, azt mondta azért, mert nem akarja, hogy egy fiú csak azért legyen vele, mert gerincre vághatja. Ha látja a srácon, hogy az tényleg oda meg vissza van érte, akkor majd lehet szó szexről is. De eddig nem nagyon talált ilyen fiút.

A nap további része egész jól telt, Krisszel végig vigyorogtunk egymásra. Tényleg örülök, hogy végre magasabb szintre emeltük a kapcsolatunkat. Így talán még jobban összetartozunk.

Utolsó órában részt kellett vennünk valami hihetetlenül érdekfeszítő és dinamikus előadáson. A nő csak beszélt és beszélt végeláthatatlanul. Körbenéztem, s azt láttam, hogy az osztály fele olvas, rajzolgat, rejtvényt fejt, vagy zenét hallgat, a másik fele pedig szépen lassan álomba szenderedik a padokra borulva, vagy egymásnak dőlve.
Kris vállára hajtottam a fejem, majd behunytam a szemem, mire ő átkarolta a derekam. Azt sem hallottam, hogy az előadó mit mondott, mert már a cím végigolvasása után feladtam, hogy odafigyeljek.
”A csalánozók egyedfejlődése Krisztus előtt 5000-től napjainkig.” – Ez állt az első dián, amit további negyvenöt követett.
Halványan hallottam a Kris iPodjából kiszűrődő dallamokat és egyre lassult a légzésem, amikor páran a biosz csoportból elkezdtek tapsolni, jelezve, hogy elértük a ”Köszönöm a figyelmet!” oldalt is. Hirtelen mindenki felélénkült, és mi is csatlakoztunk a tapsolókhoz néhány tenyércsapás erejéig.
Ahh, végre vége. Még öt perc, és simán elaludtam volna. Hogy volt képes az igazgató egy ilyen előadást összehozni? Szerintem tuti tömeggyilkosságra készült.

Otthon elővettem a hegedűmet, és legalább egy órát gyakoroltam, a kedvenc darabjaimat játszva, majd nagy nehezen rávettem magam a tanulásra. Előkerestem az évek alatt teleírt füzeteimet tartalmazó dobozokat, és elkezdtem kiválogatni az érettségi tantárgyakkal kapcsolatos jegyzeteimet.
Mikor végeztem vele, elsápadtam a mennyiség látványától, de elszántságom győzött. Négy hét, négy év tudása. Ha hetente egy évet átnézünk, akkor simán átmegyünk, és bőven előrébb fogunk járni, mint sokan az osztályból. Remélem sikerülni fog. Nem is! Tudom, hogy sikerülni fog.


A következő napok és hetek gyorsan teltek, az iskolában az összes tanár – ha lehet – még szorosabbra fogta a gyeplőt, és mind naponta elmondta, hogy már nincs sok időnk az érettségiig.
A szobámban tételek és füzetek, szanaszét szórt könyvek és lexikonok hevertek hatalmas összevisszaságban. Minden nap sokat tanultam, tartottuk magunkat az előírt ütemtervünkhöz; hol Krisszel, hol Kyrával magoltunk és felváltva kérdeztük ki egymást.

A hetek múlásával mindannyian egyre ingerlékenyebbek és fáradtabbak lettünk, mind többet és többet veszekedtünk, ezért mindenki keresett magának valami melléktevékenységet, amiben kellően levezetheti a felgyülemlett feszültséget, ahelyett, hogy egymáson töltsük ki mérgünket.

Kyra minden este eljárt futni, én megpróbáltam a zenébe menekülni, Kris pedig a focival vezette le fölös energiáit. No, meg velem, ugyanis mostantól minden szombat estét együtt töltöttünk, és annyit mondhatok, hogy ezen a pár éjszakán nem amőbáztunk. Ilyenkor kizártuk a külvilágot, elfeledkeztünk a hajtásról, az érettségiről, a felvételikről, egyszerűen mindenről, és csak egymásra figyeltünk. És ez tényleg jó volt. Minden szempontból.

Lassan, de biztosan közeledett az a bizonyos nap, amit mindannyian vártunk ugyan, de mégis szívesen elkerültünk volna.


Szombat délelőtt volt, heten ücsörögtünk a szobámban: Kyra, Kris, Amber, Ivette, Will, Dustin, – utóbbi négy szintén osztálytársunk volt –, és én. Az utóbbi napokban ők is csatlakoztak hozzánk a felkészülés idejére. Még negyvennyolc óránk volt a kezdésig. Már csak muszájból lapozgattuk a könyveket, még utolsó kimaradt információmorzsák után kutatva, de tudtuk, hogy már nem sok minden maradhat meg az agyunkban. Néha elhangzott egy-egy kérdés valamelyikünk szájából a tananyaggal kapcsolatban, de délre feladtuk. Lesz, ami lesz alapon becsuktuk a könyveket és elhatároztuk, hogy tollat már csak a vizsgakor fogunk a kezünkbe. Csendesen beszélgettünk, jobbára csak heverésztünk, amikor Ivette megszólalt.

- Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk szórakozni? Csaphatnánk egy utolsó „még nem vagyok érett” bulit – vetette fel az ötletet. Mindannyian döbbenten pillantottunk a szőkeség felé, hiszen ő volt kis csapatunkból a legcsendesebb és visszahúzódóbb, tőle vártuk volna legkevésbé az ilyetén megnyilvánulásokat. Ő csak vállat vont, félszeg mosolyt villantott felénk, de továbbra is kérdőn nézett ránk. A kérdés a levegőben a lógott. Felocsúdva gyorsan felvakartuk állunk a padlóról, majd szinte egyszerre kezdtünk el helyeselni és egymás szavába vágva próbáltuk eldönteni, hogy hova is menjünk.

- Mit szóltok a Benning-Tone-hoz? – kérdezte Amber.
- Csak oda ne! – hurrogta le gyorsan Dustin. - Menjünk a Fancybe.
- Beteg vagy ember? És még te nevezed magad férfinak? – hördült fel Kris, kételkedve Dusty épelméjűségében. – Az egy tré hely, ráadásul rózsaszín. Én oda be nem teszem a lábam. Akkor már inkább az előző…
- Menjünk a Night Shiftbe – ajánlottam halkan. – Szerintem az egész jó hely.
Kyra felsikkantott, és egyből mellém állt, mert ő is szerette az ottani hangulatot, meg persze a helyes pincérfiúkat, akiknek a mandulájával rendszerint közelebbi ismeretséget kötött egy-egy tánc erejéig.
A többiek is sorban bólintottak rá az ötletre és ezzel el is döntetett az éjszakánk sorsa. Este nyolcig kaptunk időt a fiúktól, hogy elkészüljünk és kellően kicsinosítsuk magunkat.

A lányok gyorsan hazamentek, kerestek egy csomó potenciális bulizós ruhát, és visszajöttek hozzám, hogy együtt készülődjünk. Apa nyitott nekik ajtót, és amikor meglátta őket a rengeteg gönccel, cipőkkel, hajvasalókkal, kissé megriadt a női elnyomástól, de aztán megnyugtattam, hogy elmegyünk itthonról, és nem alszanak nálam a csajok. Ekkor kicsit ellazult, és jó szórakozást kívánt nekünk, de továbbra is szkeptikusan nézegette a halomba hordott női dolgokat a szobám közepén.

Közel négy óránkba telt, hogy mindegyikünket felkészítsük az estére, közben elfogyasztottunk egy kis sütit is, amit anyu csinált nekünk.

Ivette egy nagyon édes sárga felsőt vett fel, farmer térdnadrággal és sárga topánkával. Kyrán egy nagyon menő és nagyon rövid fekete naci volt, laza fehér blúzzal, ami szabadon hagyta a hasát, és fekete csizmát húzott hozzá. Amber teljesen barnába öltözött: barna szoknya, felső és ugyanilyen színű csizma, valamint egy sapka kiegészítőnek. Én pedig felvettem egy sárga szoknyát piros mintákkal és sárga cipellőt húztam hozzá.

Fél nyolc volt, és már csak a fiúkra vártunk. Nemsokára meg is érkeztek, és együtt belevetettük magunkat az éjszakába.


A Night Shift előtt még elnéztünk egy közeli kis pubba, hogy megalapozzuk az estét. Egy órácskát elücsörögtünk, iszogattunk, nevetgéltünk. A hangulatunk egyre jobb lett és mindannyian felszabadultan indultunk tovább, hogy még az érettségi előtt utoljára jól érezzük magunkat. Egy este erejéig el akartuk felejteni, hogy másfél nap múlva vizsgázunk. A mai éjszaka csak a miénk.

A hely tömve volt emberekkel, nem egy ismerős arc jött velünk szembe, nagyon sokan az évfolyamunkból. Úgy tűnik nem csak mi éreztük úgy, hogy ki kell eresztenünk a gőzt. Fergeteges volt a buli, a DJ a legjobb számokat tette fel, s fények elvakítottak minket, a hangzavar eltompította a hallásunkat, a következő italok teljesen elbódítottak minket.

Az egész estét áttomboltuk, hol Krisszel, hol a lányokkal táncoltam önfeledten. Annyira régen voltunk szórakozni, és most éreztem igazán, hogy már tényleg hiányzott. Annyira jó volt kimozdulni otthonról.

De sajnos az egyszer az este is véget ért. Reggel Kris hazakísért, hatkor értem haza. Már eléggé fáradt voltam, de önfeledten vigyorogtam. Gyorsan lezuhanyoztam, felhúztam a telefonomat délután kettőre, és végignyúltam az ágyon. Végigpörgettem magamban, ahogy Kyra kissé spicces állapotban az asztal tetején táncolt, ahogy Ivette teljesen kivetkőzve magából egy ismeretlen sráccal csókolózott önfeledten a táncparketten, ahogy Kris úgy megtáncoltatott, hogy alig bírtam vele lépést tartani. Mi tagadás tényleg megérte ez az este. Vállveregetés Ivette-nek a ragyogó ötletért.

Már csak egyet remélhetek; hogy ez az irdatlan fejfájás elmúlik, mire felébredek…



Egy kis extra.. Megterveztem  a csajok ruháját is a bulira :)