2. fejezet - Meglepetések

- A London Academy of Music igazgató helyettese vagyok – mondta Mr. Hornby. – Bizonyára már kézhez kapta a felvételijével kapcsolatos levelünket.
- Igen, valóban. Tegnapelőtt már olvastam – húztam el a szám. – Ha jól értelmeztem, elutasították a jelentkezésemet.
- Nos, khm… Valóban ezt írtuk. Azonban tegnap változott egy kicsit a helyzet. Az egyik diák visszautasította a felvételt, mert a szülei mégsem engedik zenei pályára. Így tehát megnéztem, hogy ki volt az, aki épp lecsúszott a felvételről, és ez Ön volt, Miss O’Connor. Tehát a kérdésem, hogy elfogadja-e a felvételt.
Először megszólalni sem bírtam. Csak álltam ott, földbegyökerezett lábakkal és nem tudtam kinyögni. Mondd már ki, hogy IGEN! Mondd már, gyerünk!
- Igen, természetesen elfogadom – nyögtem ki nagy nehezen, majd kiengedtem az eddig visszatartott levegőt. – Köszönöm, uram a lehetőséget, és hogy értesített!
- Jól van! Akkor még ma postára adom a levelét. Abban benne lesz minden, amit tudnia kell. A beiratkozás majd csak augusztus végén lesz. Addig is, viszonthallásra!
- Köszönöm szépen. Viszonthallásra – válaszoltam, majd visszatettem a telefont a helyére.

Még mindig döbbenten ácsorogtam, egyszerűen nem tudtam felfogni az imént lezajlott beszélgetést. Édesanyám hangja rángatott ki gondolataimból.
- Na, mi történt? Mit mondtak?
Mit is? Úristen…

- Felvettek – suttogtam, majd amint kimondtam, rádöbbentem, hogy nem csak álmodtam, és valóban megtörtént. Visítva vetettem magam anyu nyakába. – Felvettek! Sikerült!
Vidámságom átragadt anyára is és olyanok voltunk, mint a gyerekek, ugráltunk és sikongattunk a nappali közepén. A hangzavarra apa és Nicole is lejöttek, mert nem tudták elképzelni, mi bajunk lehet.
- Lányok, jól vagytok? – kérdezte apa kissé riadtan. Nem szoktunk így viselkedni, főleg anyával nem.
- Beth-t felvették – Csak ennyit mondott.
- Igen! Most hívtak az akadémiáról, hogy egy hely megüresedett, és ha elfogadom, akkor mehetek – mondtam még mindig fülig érő szájjal. Erre apa és Nicky is megöleltek és gratuláltak.
- Na lányok! Akkor öltözzetek. Elmegyünk, és ezt megünnepeljük. Beth, ha akarod hívd fel Krist és Kyrát is. Fél óra múlva legyenek itt, ha jönni akarnak – azzal anyával felment az emeletre készülődni.

Gyorsan írtam egy sms-t, majd Krisnek és Kyrának is elküldtem.

Szia! Van egy jó hírem! :) Fél óra múlva legyél itt, és megtudod. Ja, és vegyél fel valami csinosat! :)

Utána felmentem a szobámba, hogy én is összekészüljek. Megfésülködtem, kivasaltam a hajam, fogat mostam, majd elmerültem a szekrényem tartalmában. Nagy nehezen kiválasztottam egy fehér nadrágot, hozzá egy sötétkék, combközépig érő tunikát és egy színben passzoló kék topánkát. Épp felöltöztem, mikor hallottam, hogy csengetnek.
- Majd én nyitom – kiáltottam be anyáéknak, majd leviharzottam a földszintre, hogy beengedjem Kyrát, aki egyből letámadott, hogy mi az a nagy hír, és mégis miért kellett kiöltöznie. Már épp válaszoltam volna, mikor Kris is megérkezett. Láttam rajta is, hogy nagyon kíváncsi. Legalább elég lesz csak egyszer elmondanom – gondoltam magamban, majd hozzá is kezdtem.
- Szóval, az a helyzet, hogy ma kaptam egy telefont.
- Kitől? – vágott közbe Kyra.
- Elmondanám, ha nem szakítanál félbe – nevettem barátnőmre. – Szóval, a zeneakadémiáról hívtak, hogy valaki visszamondta és helyette felvesznek engem!
Kyra visítva vetette magát a nyakamba, amit Kris elnéző mosollyal nézett végig. Amikor barátnőm kitombolta magát, az emberem is gratulált, majd adott egy hosszú csókot.
- Na és miért is kellett kiöltöznünk? – érdeklődött Kris. Ekkor tüzetesebben is végigmértem; fekete zakó volt rajta fekete farmerral, és fehér pólóval. Nagyon vadítóan nézett ki.
- Elmegyünk ünnepelni. Apa mondta, hogy hívhatlak titeket is – mosolyogtam rájuk.
Ekkor leértek a többiek is. Két kocsival mentünk, mert hatan nem fértünk volna egy egyben. Apáék mentek elől, és mutatták az utat, mivel mi nem tudtuk, hogy mégis hova is megyünk. Húsz perc autózás után megálltunk az Autumn Oak nevű hangulatos kis étterem előtt, ami mellesleg az egyik kedvenc vendéglőm volt.

Az idő gyorsan repült, hat óra körül jöttünk ki az étteremből. Mivel szombat este volt, megkértem apát, hadd aludjak Krisnél, és ő vonakodva bár, de beleegyezett.
Bár már tizenkilenc voltam, az volt az egyezségünk, hogy az érettségi előtt mindig elkéredzkedek, bárhova is szeretnék menni. Már úgyis csak egy hónap van hátra a vizsgáig.
Utána már úgyis a magad ura leszel, és nem lesz szükséged a szüleid állandó nyaggatására – mondta apa még pár hónapja.
Többek között ez is egy feltétele volt, hogy beleegyezzenek a felvételimbe. Eddig nem is nagyon mentem el sehova, de most nagyon akartam.

Bár jogos lenne a kérdés, hogy miért csak most került sor erre a lépésre, nem érzem cikinek, hogy nem siettük el a dolgot. Kris bármeddig hajlandó volt várni értem, és én nem éreztem, hogy felkészült lennék. A mai este azonban – más!
Merőben új és szokatlan dolgok várnak rám és hogyan tudnám emlékezetessé tenni új életem első napját, ha Kris jövő évtől nem lesz mellettem. Azt akarom, hogy részese legyen. A boldogságomnak, mindenemnek.

Kris is megdöbbent, amikor rámenősségemet érzékelte, hisz eddig még soha nem aludtam nála. Legalábbis a szüleim tudtával nem. Alkalomadtán töltöttünk együtt éjszakákat, és egyszer Kris belopózott az ablakomon, de ez volt minden. Mindössze ennyi volt köztünk a testi kontaktus, a csókokat leszámítva persze. Ilyenkor feküdtünk egymás mellett, egymást ölelésünkbe vonva, egymás szívverését hallgatva…
… De a mai nap más! Ma érzem, meg fog történni, meg kell történnie! Akarok neki valamit adni, mielőtt itt hagyom a várost. Valamit, amit nem lehet tárgyakkal helyettesíteni. És már nem akarok az érettségi bankettig várni.

Mikor hazaértünk, nem volt náluk senki. A szülei valami jótékonysági esten vettek részt, az ikrekre a nagyszülők vigyáztak. Közös megegyezés alapján birtokba vettem a fürdőszobát, s néhány perc múlva már a forró vízsugár alatt álltam. Épp a hajamat samponoztam, mikor édesen elmosolyodtam az ígéretes éjszaka elővetített képeire. Ekkor – mintegy váratlanul ördögi gondolataimra – valaki átölelt hátulról.
- Nem szóltál, hogy segítsek hajat mosni – szólt egy mély bariton a hátam mögül.
Elmosolyodtam, de hirtelen valami ismeretlen félelem fogott el – azt hittem, még van pár percem, mielőtt elindulok egy visszavonhatatlan dolog felé!
Továbbra is háttal Krisnek, higgadtságom álcáját megőrizve válaszoltam.
- Ööh… Tudod, a hajmosás eddig is kitűnően ment nélküled, gondoltam ezúttal is megbirkózok vele.
- Igen ám, de ha az ember belép a fürdőszobájába, és egy ilyen meglepően gyönyörű, meztelen nőt talál ott, az némi következményekkel szokott járni! – mondta Kris továbbra is ingerlően mély hangján.
- Mi lenne az a következmény? – fordultam felé ártatlan arcot vágva.
Ekkor tűnt fel, hogy Kris is teljesen ruhátlan és épp felém tart. Kissé belepirultam a látványba, de álltam a tekintetét. Belépett mellém a zuhanykabinba, majd oldalamon végigsimítva magának háttal fordított. Nyomott egy kis tusfürdőt a tenyerébe, és elkezdte beszappanozni a hátam. Minden egyes érintésétől kellemes borzongás futott rajtam végig, és egyre többet akartam. Keze lesiklott a fenekemre, amit jóleső sóhajjal jutalmaztam, miközben a forró vízsugár is egyre csak ingerelte érzékeny bőrömet.
Felé fordultam, és izzó vágyat láttam táncolni a szemében. Tehát már ő is ugyanannyira szeretné, mint én – állapítottam meg magamban, majd – mivel már én sem bírtam magammal, – átkaroltam a nyakát és hosszú csókot nyomtam a szájára. Nyelvünk forró táncot járt, kezünkkel egymás testét simogattuk.
- Szeretlek – lehelte nyakamba, amibe ismét beleborzongtam.
- Én is szeretlek – válaszoltam neki, elhaló hangon.

Hullámokban tört testemre a vágy és láttam, hogy Kris szeme is elhomályosult. Innen már nem volt visszaút. Kicsit megijedtem saját merészségemtől, egy pillanatra kijózanodtam, de már eszem ágában sem volt visszakozni.
Kris a csípőmnél fogva megemelt, és én átkulcsoltam lábammal a derekát. Nem törődve azzal, hogy mindketten csurom vizesek vagyunk, megindult velem a hálószobájába, majd letett az ágyra. Kissé hátrébb lépett, majd úgy mért végig, mintha először látna. És valahol tényleg így volt, most látott először teljes valómban. Ebbe a pillantásba teljesen belepirultam.
Kinyújtottam felé kezem, mire ő két lépéssel mellettem termett. Végigsimított oldalamon, hasamon, majd egyre feljebb haladt, míg el nem érte melleimet. Újabb sóhajok hagyták el ajkaimat, miközben ő elkezdte csókolgatni a nyakamat.
Óvatosan fölém kerekedett, és lábaim között megéreztem forró férfiasságát. Láthatta az ijedtséget a szemeimben, mert halkan megszólalt.
- Ne aggódj, vigyázok rád – suttogta, mire bólintottam egyet és megcsókoltam. Félresöpörte arcomra tapadó nedves tincseimet, mélyen a szemeimbe nézett, majd óvatosan, mégis határozottan belém hatolt.

Vártam a fájdalmat, de inkább csak szokatlan volt az érzés. Pár pillanatig mozdulatlanul fürkészte arcomat, majd lassan elkezdett bennem mozogni.
Eleinte kissé feszült voltam, de Kris elsuttogott bókjai, óvatos érintései és csókjai kellően ellazítottak, és én is átvettem az általa diktált ritmust és tempót.
Kicsit megemeltem a csípőm, hogy még jobban magamba tudjam fogadni, majd lábaimmal átfogtam derekát. Ujjaimmal beletúrtam félig még nedves tincseibe, majd ugyanezzel a mozdulattal közelebb húztam magamhoz, hogy megcsókolhassam.
Mellkasom egyre jobban hullámzott, ahogy fokoztuk a tempót, és egyre közelebb repítettük egymást a beteljesedés felé. Sóhajaim is egyre hangosabbak lettek, már-már sikongattam, és akkor olyat éreztem, amit addig még soha. Hirtelen őrült forróság csapott át rajtam, ha lehet még nagyobb, mint ami eddig perzselte testemet. Lehunytam szemem, mire Kris rám szólt.
- Ne! Nyisd ki a szemed, kérlek! – A hangja elég rekedt volt.
Ráemeltem még mindig homályos tekintetemet, majd elmosolyodtam, mert hangos nyögéseiből arra következtettem, hogy már ő sem bírja sokáig. Hirtelen nagy levegőt vett, minden izma megfeszült és elködösült szemekkel nézett rám. Abban a gyönyörű pillanatban mintha megállt volna az idő.

Hát, ezen is átestem. És örülök, hogy azzal az emberrel, akit ennyire nagyon szeretek, és aki viszontszeret engem. Kris rövid csókokat adott a számra, s még sokáig feküdtünk egymáson, mikor végül le akart rólam gurulni, de én nem engedtem. Karjaimmal átkulcsoltam és úgy szorítottam, mint egy fuldokló a mentőövet. Egy cseppet sem éreztem, hogy nyomna és a lelkem is annyira tele volt a kavargó érzelmeimmel, hogy nem tudtam volna elviselni, ha akár csak egy centivel is távolabb kerül tőlem.
- Szeretlek! – suttogtuk szinte egyszerre.
Már késő éjjel volt, mikor egymás karjában végül elaludtunk.

Reggel arra az érzésre ébredtem, hogy figyelnek. Kinyitottam a szemem, és Kris zöldes barna íriszeivel találtam magam szemben. Hirtelen megrohantak az éjszaka képei, mire – bár belepirultam, de – elmosolyodtam.
- Szép jó reggelt! – mondta Kris, miközben egy csókot nyomott a homlokomra. – Hogy aludtál? – nézett rám csibészesen.
- Kifejezetten jól – kacsintottam rá.

1. fejezet - Miért nem?

Még mindig meredten néztem a levélre. Egy könnycsepp kigördült a szememből, rá a lapra. Nem akartam elhinni, amit láttam. Már a boríték vékonysága is gyanús volt, de akkor még nem foglalkoztam vele.

Tisztelt Miss O’Connor!

Túljelentkezés miatt, sajnos nem áll módunkban felvenni Önt a London Academy of Musicba. Ha újra meg szeretné próbálni a felvételit, a keresztféléves oktatásra október 15-ig lehet leadni a jelentkezést.

Üdvözlettel:
Eric Hornby
Igazgató helyettes

Ezt nem hiszem el! Nem sikerült! Elutasítottak! – ilyen és ehhez hasonló gondolatok visszhangoztak a fejemben, miközben sírva borultam a párnámra. Könnyeim teljesen eláztatták a huzatot és én csak zokogtam, teljesen elkeseredve. Percekbe telt, mire úgy ahogy megnyugodtam.
Kimentem a fürdőbe, megmostam az arcom egy kis hideg vízzel, majd higgadtan is átgondoltam a dolgokat.
- Nyugodj meg, Beth! Ez még nem a világvége. Van más zeneiskola is, nem csak ez! – mire ideértem a gondolataimban, újra könnybe lábadt a szemem, de most nem engedtem magam elgyengülni. Mindig is erős voltam, nem halok bele abba, hogy nem vettek fel.

Ekkor meghallottam, hogy csengettek. Nem tudtam ki lehet az, de most nem is nagyon érdekelt, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem hallottam, hogy nyílik a szobám ajtaja. Odafordultam, és láttam, hogy legjobb barátnőm, Kyra lép be rajta, arcán sugárzó mosollyal. De ez a mosoly is csak addig tartott, míg meg nem látta vörös, kisírt szemeimet.
- Ohh.. Nem vettek fel? – kérdezte szinte suttogva. Egyből rájött, hogy mi lehet a bajom.
Én csak az ágyon fekvő levél felé böktem a fejemmel. Felvette és olvasás közben egyre szomorúbb lett a szeme.
- Jajj Beth, annyira sajnálom! – jött oda hozzám és megölelt. – Pedig te annyira jó vagy! Ha ők ezt nem vették észre, akkor meg sem érdemlik, hogy az ő iskolájukba járj!
- Köszönöm Kyra! Igazi barát vagy! – És tényleg, sokat jelentett, hogy most ott volt nekem.
- Na gyere, lemegyünk és csinálok neked egy kis teát. Az most jót fog tenni – villantott meg egy mosolyt és elkezdett kifelé húzni a szobámból.
- Jól van, menjünk – mosolyogtam rá halványan én is, és elindultam utána.

Miután Kyra elment, felmentem a szobámba és nekiálltam a házi feladatoknak. Attól mert ez nem sikerült, az élet nem állt meg, és a suliban ugyanúgy kell majd felelnem, mint eddig. Pár óra alatt mindennel végeztem.
Öt óra körül lementem a konyhába, hogy főzzek valami vacsorát a családnak, mire anyáék hazaérnek. Spagettit főztem, és pont akkor lettem vele kész, mikor hallottam, hogy apa kocsija beáll a garázsba. Mire megterítettem, már bent is voltak a házban.
- Sziasztok lányok! Ó, de jó illata van itt valaminek! – jött be apa a konyhába. – Mit főztél Kiscsibém?
- Szia apa! – adtam neki egy puszit. – Spagetti. Jó lesz?
- Tökéletes! Nah, de előbb hadd hallom! Felvettek?
- Nem sikerült – néztem szomorúan apára, aki erre megölelt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Ne aggódj szívem! Attól, mert ők ott Londonban nem ismernek el, nekem akkor is te vagy a legtehetségesebb hegedűs a világon.
- Köszönöm apa! De ne is beszéljünk erről többet, nem akarok rá gondolni.
- Legyen, ahogy szeretnéd – kacsintott rám, majd kivonult az étkezőbe.

A vacsora mindenkinek nagyon ízlett. Nicole átvállalta a mosogatást, úgyhogy evés után rögtön felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom. Láttam, hogy Kris is fent van, úgyhogy rá is irtam.

ViolinGirl üzenete: Szia szívem!
Kris üzenete: Szia bébi! Nah, mi volt, mesélj!
ViolinGirl üzenete: Ahh, ne is kérdezd.. Elutasítottak :’(
Kris üzenete: Ohh, sajnálom. Hmm, akkor holnap kapsz majd tőlem valami szépet kárpótlásul! ;)
ViolinGirl üzenete: Igen, mit?
Kris üzenete: A-a, az meglepetés :) Még nem akartam odaadni, de... ;)
ViolinGirl üzenete: Jól van, már várom! Akkor majd holnap találkozunk. Én most azt hiszem, lefekszek aludni. Csak felnéztem, egy kicsit, hogy fent vagy-e.
Kris üzenete: Jól van bébi, aludj jól! Csók!
ViolinGirl üzenete: Jó éjt Kris! Puszi

Kikapcsoltam a gépet, gyorsan elmentem lezuhanyozni, belebújtam a rózsaszín pizsamámba és korán lefeküdtem aludni. Nem akartam többet ebből a napból. Tíz perc forgolódás után végre sikerült mély, álomtalan álomba zuhannom.

Reggel napsütésre ébredtem. Ránéztem a telefonomra, és láttam, hogy még öt percet aludhattam volna.
„De legalább ma péntek van, és holnap tovább alhatok” – gondoltam magamban, majd lassan kimásztam az ágyamból és a fürdő felé vettem az irányt. Gyorsan lezuhanyoztam, és megmostam a hajam. Amíg száradtam, törölközőben visszamentem a szobámba és kiválasztottam a szekrényemből egy fekete szűkszárú farmert, egy zöld mintás pólót és egy fekete topánkát. Felöltöztem, majd visszatértem a fürdőbe, hogy megszárítsam a hajam. Ma nem vasaltam ki, hagytam, hogy loknikban hulljon a vállamra.
A konyhában találkoztam apával és Nicole-lal.
- Szia apa! Te még itthon vagy? – kérdeztem meglepődve, miközben kitöltöttem mindenkinek egy pohár narancslevet.
- Igen, ma csak délre kell bemennem, mert akkor kezdődik a tárgyalás – nézett rám mosolyogva.
- De jó egyeseknek – szólt közbe Nicole.
- Ne panaszkodj. Ha nem mennél be, akkor nem láthatnád…
- Beth! Fogd be! – szakította félbe mondanivalómat húgom.
- Kit is akarsz látni? – nézett rá apa vigyorogva.
- Senkit. Csak Suze-t – válaszolt Nicky, miközben csúnyán nézett rám. Suze a legjobb barátnője volt.
- Értem. Hát, akkor lassan indulnotok kéne – nézett rá órájára –, ha nem akarod lekésni Suze-t – kacsintott egyet, mire Nicole fülig pirult.
- Igazad van. Gyere Nicky, menjünk.

Kris megint a suli előtt várt, de láttam rajta, hogy kicsit izgatott valami miatt. Odaléptem mellé és megcsókoltam.
- Szia Kris!
- Szia Édes! – mosolygott rám – Tegnap ígértem neked valamit – mondta sejtelmesen.
Kíváncsiságtól tágra nyílt szemekkel néztem rá, mire ő elnevette magát, és előrenyújtotta zárt tenyereit.
- Nah, melyiket választod? – kérdezte huncutul.
- Öö. Legyen a bal. – Mintha az kicsit nagyobbnak tűnt volna. És valóban a bal kezében volt az ajándékom. Amint megláttam örömkönnyek gyűltek a szemembe a meghatottságtól.
- Na, tetszik? – kérdezte úgy, mint egy kisgyerek.
- Imádom. Tedd fel, kérlek! – kértem, majd megfordultam, hogy a nyakamba akaszthassa a vékony kis ezüstláncot, amin egy hegedű medál lógott. Egyszerűen imádtam. A medált is, és Krist is, amiért ilyen figyelmes volt. Néha eltűnődtem rajta, hogy a többi focista miért nem tud ilyen normális és emberi lenni.

Aznap sem történt semmi érdekfeszítő az órákon. Angolra Kyrával együtt jártunk, és egész órán levelezgettünk, és tervezgettük a nyarat, ami már a nyakunkon volt. Együtt el akartunk menni Spanyolországba egy hétre az érettségi után, csak mi ketten csajok. Erre gyűjtöttünk már öt éve.
Az ebédszünet felmentem a zenetanáromhoz, Miss Dewsterhöz, hogy elmondjam neki, sajnos nem sikerült bekerülni. Megnyugtatott, hogy ne bánkódjak ezen, hiszen oda nagyon nehéz bejutni, és attól még lehetek jó zenész, hogy a helyi egyetemre fogok járni.
Hát igen, azért ebben is van valami jó. Legalább a családomtól és Kristől nem kell elszakadnom.
Ebéd után már csak két órám volt, ami gyorsan eltelt. Órák után kimentem kicsit a pályára, mert minden pénteken megnézem kicsit Kris edzését. Annyira nem rajongok a footballért, de ha ő eljön a koncertjeimre, annyit én is megtehetek érte, hogy péntekenként megnézem az edzéseit és elmegyek a meccsekre.

Háromra már otthon voltam és élveztem, a semmittevést. Estére megbeszéltünk Krissel egy randit, de addig még volt öt teljes órám. Azt mondta, elvisz moziba, mert kijött valami új vámpíros film. Hát, nekem nem épp a kedvenceim, de legfeljebb majd hozzábújok, ha nem tetszik, amit a vásznon látok.
Felmentem a szobámba, és elővettem a hegedűmet és a kottákat. Elkezdtem játszani az Ave Mariat, az mindig megnyugtat. Egy órán keresztül játszottam a különböző darabokat, amikor úgy gondoltam, hogy mára elég lesz.
Leültem az ágyamra, ölembe vettem a laptopom, de miután láttam, hogy senki érdemleges nincs fent msn-en, ki is kapcsoltam a gépet. Végigdőltem a párnákon és elkezdtem olvasni egy épp a kezem ügyébe akadó könyvet. Észre sem vettem és elnyomott az álom.

Este hétkor arra ébredtem, hogy csörög a mobilom. Úristen, elaludtam! Ránéztem a kijelzőre és láttam, hogy Kyra hív.
- Szia Kyra! – szóltam bele.
- Szia! Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved holnap elmenni vásárolgatni. Tarthatnánk egy amolyan csajos napot.
- Jó ötlet, benne vagyok. Reggel értem jössz?
- Persze, kilencre ott leszek. Szia!
- Rendben, szia! – nyomtam ki a telefont.

Nos, van háromnegyed órám elkészülni. Gyorsan lezuhanyoztam, gondosan összekötöttem a hajam, megmostam a fogam, és elkezdtem a szekrényemben valami ruha után kutatni. Végül egy barna miniszoknyára és egy fehér felsőre esett a választásom.
Mire elkészültem, már csak öt perc volt nyolcig. Lementem a nappaliba, hogy szóljak anyának, hogy moziba megyünk Krisszel.
- Jól van szívem, csak időben gyertek haza.
- Igen, anya – húztam el a számat. Még jó, hogy már tizenkilenc éves vagyok.
Ekkor hallottam, hogy egy autó megállt a ház előtt, és fél percen belül csöngettek. Kimentem Krishez és a nyakába vetettem magam.

Az este remekül telt, a film sem volt olyan borzalmas, mint amilyenre számítottam. Éjfélre már ágyban voltam.

Másnap, ígéretemhez híven elmentem Kyrával vásárolni. Elmentünk a közeli plázába, és felkészítettük a ruhatárunkat a spanyol útra. Vettünk új bikiniket, szexis ruhákat és kiegészítőket.

És akkor eljött az a délután, amikor azt hittem csak álmodok.
Két óra körül lehetett, amikor megcsörrent a telefon a nappaliban. Anya vette fel, majd felkiabált nekem, hogy engem keresnek. Lementem, és kíváncsian kérdeztem anyától, hogy ki az. Ő csak rám vigyorgott és a kezembe nyomta a kagylót.
- Tessék?
- Miss O’Connor? Jó napot kívánok! Eric Hornby vagyok.
- Üdvözlöm, miben segíthetek? – Valahogy olyan ismerős volt a neve.
- A London Academy of Music igazgató helyettese vagyok…

Prológus

Reggel fáradtan ébredtem. Homályosan pislogtam a telefonom kijelzőjére, de amint rájöttem milyen nap is van, azonnal kiment minden álom a szememből. Hiszen, ma minden megváltozhat. Mire hazaérek az iskolából, minden kiderül. Ugyanis ma érkezik meg az a bizonyos levél, mely közli, hogy felvettek-e a zeneakadémiára, vagy nem.

Egy hónapig kellett könyörögnöm a szüleimnek, hogy felvételizhessek. Tudták, hogy nagyon jól hegedülök, és van esélyem bekerülni, de nem akartak elengedni. A sulival nem lett volna semmi bajuk, csak a helyével; tudniillik elég messzire van tőlünk, legalább öt óra autóút. De én vállalnék bármit, csak vennének fel.

Ekkor eszembe jutott Kris, akivel lassan két éve, hogy összejöttünk. Ő nem örült túlzottan, hogy az ország másik felébe készülök. Sokszor összevesztünk emiatt, de végül megértette és elfogadta, hogy ez nagy lehetőség számomra. Megígértem neki, hogy minden hétvégén hazajövök majd, péntek estére már itthon is leszek. Hétköznaponként pedig minden nap beszélünk.

Ő egy helyi egyetemre készül, ahova teljes sportösztöndíjat kapott, mivel ő az iskolai csapat irányítója, és nagyon ígéretes sportoló. Kicsit bűntudatom volt miatta, hogy itt hagyom, de tudtam, hogy ez lehet életem lehetősége.

Aztán eszembe jutott, hogy még semmi sem biztos. Az sem, hogy egyáltalán bekerülök.

Gyorsan kiugrottam az ágyból, és első utam a fürdőszobába vezetett. A látványra elhúztam a számat. Vörös hajam kócosan meredezett a szélrózsa minden irányába, a szemem alatti karikák pedig tanúsították, hogy megint sokáig gyakoroltam és keveset aludtam. Gyorsan megfésülködtem, egy kis alapozóval eltüntettem a karikákat, halványan kisminkeltem magam, és lementem reggelizni. Anyáék már nem voltak otthon, húgom az asztalnál ült és müzlit evett. Csatlakoztam hozzá, majd miután végeztünk, elindultunk suliba.

Az én kocsimmal mentünk, amit még tavaly kaptam a tizennyolcadik szülinapomra. Egy gyönyörű, világoskék VW Beetle cabrio. Tíz perc alatt megérkeztünk a Newcastle High School-ba, ahol Nicole elköszönt tőlem, és elindult a barátai felé, akik hangosan kiabáltak neki. Én tovább indultam a bejárathoz, ahol Kris már várt rám.

- Helló bébi! Mizújs, mi ez a vigyor? – kérdezte és megcsókolt.

- Szia! Tudod, ma kapom meg a levelem, hogy felvettek-e a London Academy of Music-ba.

- Ja igen, a zenesuli. – Ő csak így emlegette. Láttam rajta, hogy elkomorult a hírtől, de nem mondott semmit.

- Gyere, menjünk órára – fogott kézen, és elkezdett húzni a matekterem felé.

Egész nap izgatott voltam, órákon alig figyeltem. Kris elnéző mosollyal figyelte, amikor az utolsó óráról kicsengetve szélsebesen felpattantam, nyomtam egy gyors csókot a szájára és már mentem is a kocsim felé. Nem kellett sokat várnom és már Nicole is mellettem volt. A kocsiban elmesélte milyen napja volt, és hogy megint találkozott Vele. Sose mondja meg, ki is az a srác, de mindig meghallgatom, amikor róla mesél.

Amikor hazaértünk, megnéztem a postaládát. Tele volt reklámújságokkal és levelekkel. Mindent leraktam a nappaliban a dohányzóasztalra, és kikerestem azt az egyet, amelyik csak nekem szólt.

Felsiettem a szobámba, majd levetettem magam az ágyra, és csak bámultam a borítékot. A sarokban ott volt az iskola címere, alatta az én nevem. Csak bűvöltem a szemeimmel, hátha így beleszuggerálhatom azt, amit szeretnék.

Becsuktam a szememet. Remegő kezekkel nyitottam ki a borítékot és csigalassúsággal hajtogattam szét a papírt. Mikor hirtelen ránéztem, egy pillanatra elsápadtam, majd könnyek gyűltek a szemembe.